Xiaomi Smart Band 8 teszt – a jó még jobb lett!

Hasznos újdonságokkal és finomhangolásokkal frissítette okoskarkötős termékcsaládját a Xiaomi, ami Smart Band 8 név alatt érkezett és több szempontból is meggyőző lett.
Megosztás
Megosztás
Xiaomi Smart Band 8 teszt

Amennyiben elérhető áron szeretnénk okoskarkötőt vásárolni magunknak, akkor a Xiaomi termékkínálata már korábban is jó alternatívának bizonyult, hiszen a Smart Band-sorozat kimagasló ár-érték arányt, sőt drágább okosórákat megszégyenítő funkciókat kínált.

A gyártó évről-évre frissíti termékcsaládját, így idén sem maradtunk újdonság nélkül. Megérkezett ugyanis a Xiaomi Smart Band 8, ami több tekintetben is képes volt fejlődést felmutatni elődjéhez mérten.

Miután több napon át teszteltük a terméket, elérkezett az idő, hogy egy átfogó teszt részeként megírjuk nektek tapasztalatainkat, hiszen az okoskarkötős piacon jelenleg aligha találunk ennél jobb választást magunknak. Lássuk, hogy miért!

Tartalomjegyzék

Külső megjelenés és kijelző

A termékdizájn tekintetében a Xiaomi Smart Band minden egyes darabja azonnal felismerhető jellegzetességekkel szolgált. Ennek megfelelően a nyolcadik generáció is megkapta a maga kis kapszulaformáját, azonban minden eddiginél letisztultabb és elegánsabb módon.

Xiaomi Smart Band 8 megjelenés
Xiaomi Smart Band 8 külső megjelenés

Nincs már szíjba pattintható óratest, nincsenek műanyag elemek, az egész összhatás sokkal jobb minőséget képvisel. Sőt, nemcsak ránézésre, hanem tapintásra is érezhetően magasabbra rakta most a mércét a Xiaomi!

Prémium hatású kapszula

Mint említettük, a gyártó megmaradt a termékkel a kapszulaformánál, ami az ergonómia tekintetében jó döntés volt, hiszen valóban még sportoláskor sem érezzük tehernek a viselését, de most már a szürke hétköznapokban is fénylő pont lehet a csuklónkon ez a kis kütyü.

Az óratest ráadásul nemcsak letisztultabb lett, hanem masszívabb és elegánsabb is. Ezt azzal érték el a tervezők, hogy a ház anyagát műanyagról fémesen csillogó alumíniumra cserélték, ami igencsak jót tett az összképnek.

A szíj rögzítése is újabb szintre lépett

Finoman szólva sem volt már túl mai hatása annak a szíjtechnikának, amit a Xiaomi korábban alkalmazott a Smart Band termékeknél. A szilikon szíj feszes ágyazatába befeszegethető megoldás sokakat eltántorított a vásárlástól, ennek azonban végre vége!

A nyolcadik generációt már mágneses szíjjal szerelték, így az óratest két szélén lehet csatlakoztatni, aminek jóvoltából az egész sokkal keskenyebb, ergonomikusabb lett, mindemellett pedig utat nyitott rengeteg kiegészítő számára.

Xiaomi Mi Band 8 szíj
Xiaomi Mi Band 8 szíj rögzítés

A szíjak egyébiránt nagyon egyszerűen cserélhetők, a felhasználóbarátság szempontjából óriási előrelépés ez, hiszen nem kell feszegetnie a tulajdonosoknak, csak megnyomnak egy-egy kis gombot az óra alján és a szíj rögtön kioldódik, visszahelyezéskor pedig a mágneses megoldás miatt elég csak jól pozícionálni és magától a helyére pattan.

Ami kicsit kiábrándító lehet sokaknak, hogy a szíjakat még mindig patentos módszerrel tudjuk összeakasztani, de szerencsére elérhetők olyan külön megvásárolható megoldások, amelyek a hagyományos óraszíjakat idézik fel.

Kiegészítők hada érhető el hozzá

Noha nem tartozik szorosan a teszthez, azonban mindenképpen meg kell említenünk az új szíjrögzítési megoldáshoz kapcsolódóan, hogy emiatt rengeteg extra kiegészítő vált elérhetővé a termékhez.

Xiaomi Mi Band 8 kiegészítők
Szíjak, nyaklánc, cipőre rögzítve

A legkülönfélébb láncokkal és bőrhatású szíjakkal tudjuk használni az órát – ez még jobban megkönnyíti alkalmazását a mindennapokban –, de elérhető hozzá olyan kiegészítő, amivel nyakláncként hordható, sőt a sportcipőre is rögzíthető, ami futáskor vagy bizonyos tevékenységek végzésekor pontosabb méréseket és magasabb komfortot tesz lehetővé.

Olyan könnyű, hogy észre se venni a csuklón

Hogy konkrét számokkal is szolgáljunk az okoskarkötő kapcsán, bár az anyaghasználata érezhetően magasabb minőséget képvisel, súlyán azonban ez nem észrevehető. A gyári szíjjal ugyanis mindössze 25 grammot nyom, ami egy közel 5 centiméter magas és 2 centiméter széles óratesttől jó eredmény.

Az óra vastagsága egyébiránt alig 11 milliméter lett, ha nem számoljuk hozzá a kiemelkedő szenzorokat a ház alsó felén, amelyek további 0,5 millimétert tesznek ehhez az értékhez.

Kényelmesnek kényelmes, ha nem túl vékony a kezünk

Mindenképpen fontos beszélnünk a termék kapcsán a kényelemről is. Az alacsony súly és az ergonomikusabb kialakítás ugyanis önmagában még nem garantálja a megfelelő komfortot, és ez sajnos abban az esetben mérlegelendő, ha túl vékony csuklóval áldott meg minket az élet.

Egy normál vastagságú csuklón ugyanis kifejezetten kényelmesnek érezte az órát mindenki, akivel felpróbáltattuk, azonban nagyon vékony női csuklón nem volt olyan beállítás, ami megfelelt volna az elvárásainknak.

Xiaomi Smart Band 8 mérete
Xiaomi Mi Band 8 vékony csuklón

Aki tehát vékony csuklóval rendelkezik, az számítson rá, hogy a gyári szíjjal esztétika szempontjából nem nyújt makulátlan összhatást. A legnagyobb baj ugyanakkor nem is annyira a szíj skálázhatóságával, mint inkább a termékdizájnnal van, hiszen maga az óratest nem hajlik, ellenben majdnem 5 centiméter hosszú, ezáltal nem tudja követni a csukló vonalát.

Vízállóság és Gorilla Glass növeli a tartósságot

Természetesen a tartósság szempontjából nem lehet fogást találni a Xiaomi okoskarkötőjén. A Smart Band 8 ugyanis 5ATM vízállósággal rendelkezik, sekély vízben tehát akár 1 órát is áztathatjuk, nem lesz tőle semmi baja.

Ez különösen jó hír azok számára, akik fürdéskor vagy úszás közben sem szívesen vennék le a kezükről az órát, ami így az úszó edzések követésére is tökéletesen alkalmas.

Ezen felül a kijelzőt is Gorilla Glass védelemmel látták el, ami nagyszerűen ellenáll a karcolásoknak. Bár nem végeztünk rajta strapatesztet, azonban amíg vizsgáztattuk nem sikerült sérülést előidéznünk, pedig egyáltalán nem kíméltük használat közben.

AMOLED kijelzője gyönyörű képet ad

Nagy előnye a Smart Band 8-nak, hogy az 1,62 hüvelykes mérete és hosszúkás kialakítása ellenére egy nagyon jól átlátható, sőt kiválóan kezelhető AMOLED kijelzőt kapott, ami ráadásul az LCD panelekhez mérten sokkal jobban kíméli az akkumulátort.

A 192×490 pixeles felbontással nagyon kellemes minőségű képet ad, de más tekintetben is fejlődést tapasztalhatunk. Ilyen például a 60Hz-re növekedett képfrissítési ráta, amivel sokkal gördülékenyebb lesz a kezelhetőség, de kiemelendő még a 600 nites fényerő, ami ráadásul szabadon állítható.

Xiaomi Smart Band 8 Amoled kijelző
192x490 pixeles AMOLED kijelző

Utóbbinak köszönhetően direkt napsütésben is nagyon jól látható marad a kijelző, aminek az értékeit automatizálhatjuk, sőt még külön éjszakai üzemmód is helyet kapott benne, de az olyan érzékelésre épülő megoldásokkal sincs problémája, minthogy a csukló felemelésével aktiválja magát.

Ezt egyébiránt a kijelző érintésével is megtehetjük, hiszen találunk benne Always on Display módot, ami sokak számára óriási előnyt jelent, hiszen inkább okosórákra jellemző funkció.

Egyedi számlapok

Ha már szóba került a kijelző, fontos kiemelni, hogy a szíjak mellett ezt is lehetőségünk nyílik teljes egészében testre szabni egyedi számlapokkal. Olyan sok óralap közül válogathatunk, hogy biztosan mindenki azonnal megtalálja majd a kedvencét, legyen akár a klasszikus megoldások, akár a modern digitális lehetőségek híve.

Sőt mi több, még arra is gondoltak a készítők, hogy saját digitális számlapot kapjanak azok, akik – egy kis képzavarral élve – nyakláncként hordanák az órát, esetleg teljesen egyedi fotót állítanának be háttérnek.

Találunk továbbá aktív és testre szabható számlapokat is, amelyek nemcsak sokkal látványosabbak, mint a standard megoldások, hanem nagyon hasznosak is, hiszen azonnal indíthatók róluk bizonyos funkciók vagy láthatók például olyan információk, minthogy hány lépést tettünk meg aznap.

Hardver és szoftver

Hogy milyen hardver dolgozik a Xiaomi Smart Band 8-ban, azt nem kötötte az orrunkra a gyártó, ellenben azt rögtön kiemelnénk, hogy az óra nagyon dinamikusan működött a gyakorlatban.

Bármelyik funkciót is indítottuk el, azonnal reagált, várakozás nélkül működtette a nagyszerű szoftvert, így bátran kijelenthetjük, hogy egy olyan okoskarkötőt kapunk a pénzünkért cserébe, ami kellően gyors és dinamikus hátteret nyújt – használjuk bármire is a hétköznapokban.

Mindemellett pedig beüzemelése is nagyon egyszerű! Csak le kell töltenünk a Mi Fitness alkalmazást, kiválasztani benne az órát, és néhány alapvető beállítást követően már kezdhetjük is az ismerkedést.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni azonban, hogy szoftveresen milyen elképesztő tudást ad a kezünkbe a készülék. Az egyes funkciók között egyszerűen navigálhatunk, mindent elérhetünk gyakorlatilag azonnal, de lássuk egy kicsit alaposabban, hogy milyen funkciók is várnak ránk.

Valós időben kapjuk az értesítéseket

Az egyik leghasznosabb funkciója a Smart Band 8-nak, hogy valós időben megkapunk rá minden értesítést. Bár telefonálni nem tudunk róla, jelzi a bejövő hívásokat, az SMS-eket, az e-maileket, de minden olyan alkalmazás-értesítést is, amit aktiváltunk.

Nagyon hasznos olyan helyzetekben, amikor nem tudjuk elővenni a telefonunkat, de szívesen követnénk, hogy kitől kaptunk üzenetet vagy ki hívott fel minket.

Az értesítéseken felül található benne dátum kijelzés, stopper- és ébresztőóra, de kapunk információt az időjárásról, van benne telefonkereső opció, sőt még a telefonos zenelejátszót is vezérelhetjük róla.

Előre beállított widgetek

Aki szereti szoftveresen személyre szabni eszközeit, annak különösen jó hír, hogy a Xiaomi okoskarkötője erre is rengeteg lehetőséget biztosít. A mellékelt képeken látható, hogy eleve milyen sok hasznos widget kapott helyet az órában, ezeket azonban a társalkalmazásban szabadon módosíthatjuk.

Ha valamelyiket nem használjuk túl gyakran, az applikációban egyszerűen kicserélhetjük egy számunkra fontosabbra, ezáltal közvetlenül a csuklóról olyan funkciókat indíthatunk el, amelyekre nagyobb szükségünk van.

Pulzusmérés

Az okoskarkötő beépített szenzorjának köszönhetően nagyon sok hasznos egészségügyi funkciót érhetünk el, amelyek az aktív életmódot is megtámogatják. Az egyik ilyen a pulzusmérés.

Beállíthatjuk, hogy az óra folyamatosan kövesse pulzusunkat, de indíthatunk manuális mérést is, sőt kérhetünk figyelmeztetést arra az esetre, ha túl alacsony- vagy túl magas értéket mér.

Különösen nagy hasznát vettük testmozgás közben, hiszen pontosan monitorozza, hogy milyen sok időt töltöttünk el egy-egy pulzustartományon belül, így könnyedén optimalizálhatjuk edzéseinket, elterelve a mozgást a zsírégetés vagy éppen az állóképesség növelésének irányába.

Sőt mi több, már az óra kijelzőjén is meglepően pontos statisztikákat találunk ezekről az értékekről, de igazán hasznos társunkká a mobilalkalmazással kiegészülve vár majd ránk. Erről azonban később!

Véroxigénszint mérés

A Smart Band 8 egy külön vörösfény-szenzorral képes mérni a vérünkben található oxigén mennyiségét. Bár az SpO2-szenzort továbbra is feleslegesnek tartjuk ezekben az eszközökben, mivel a működésének pontosságát nem tudjuk ellenőrizni.

A véroxigénszint mértéke bizonyos betegségek esetén csökkenhet a szervezeten belül, de egyéb esetben nem igazán szükséges a használata, ezért elég annyit tudni erről, hogy van benne és még „működik” is.

Lépés- és kalóriaszámlálás

Ennél sokkal hasznosabb, hogy az okoskarkötő nagyon pontosan tudja követni a lépéseinket. Nyilván nem 100 százalékos precizitásról van itt szó, de ellenőrzéskor kiderült, hogy egyáltalán nem is rossz az eszköz által mutatott végeredmény.

Olyannyira nem, hogy a lépésszámlálás alapján a megtett távolságot is ügyesen kalkulálja, sőt mi több, a pulzusméréssel ötvözve az elégetett kalóriák mennyiségét egyaránt megfelelően számolja. Igazán hasznos társ lehet belőle tehát életmódváltáskor, fogyókúra során vagy akkor, ha odafigyelnénk egy kicsit magunkra.

150 sportmódot és mozgásformát támogat

Természetesen sportoláskor, illetve mozgás közben is kimagaslóan hatékony társ a Smart Band 8. Mi sem bizonyítja ezt jobban más, minthogy a gyártó mintegy 150 sportmódot és mozgásformát támogat vele, ami azt jelenti, hogy aktiváláskor sokkal pontosabb számításokra képes, mint normál esetben.

Legyen szó futásról, kerékpározásról vagy éppen elliptikus trénerről, az okoskarkötőn még HIIT edzésekhez, ugrókötelezéshez, sőt jógához és sétához kapcsolódó mozgáskövető is van, amikor aktiválja a pulzusmérőt, ezáltal meglepően pontos adatokat szolgál például az elégetett kalóriákról és így a megtett távokról egyaránt. 

Az alvásban és a stressz csökkentésében is segít

Mint a legjobb okosórák, a Xiaomi Smart Band 8 hasznos segítséget nyújt akkor is, ha gondunk van az alvással. Méri a mély- és az éberalvást, az egészről statisztikát készít, sőt akár még a légzés minőségét is követi, amivel rengeteget segít nekünk a megfelelő minőségű alvás elérésének érdekében.

Ha rohanó életmódot folytatunk, akkor nagyon jó hír, hogy az órával felmérhető a stressz szintje, így megelőző jelleggel idejekorán tehetünk azért, hogy megakadályozzuk a feszült időszakok kialakulását.

Túrázni is magunkkal vittük

nagyobb sétára, amit meglepően pontosan képes volt követni az eszköz. A mellékelt képeken is látható, hogy a hasznos társalkalmazásban – amit hamarosan szintén bemutatunk – milyen sok adatot gyűjtött a kirándulásról.

A megtett távolságot, a közben eltelt időt, az elégetett kalóriákat, az átlagsebességet, a medián pulzusszámot, a lépések számát, sőt még egy térképet is kaptunk az útvonalról.

Az applikációból természetesen megannyi más adatot is kiolvashatunk, skálázhatjuk az eredményeket, így ha fontos a teljesítmény, netán sporteseményre készülünk, akkor óriási segítségünk lehet.

A társalkalmazás aranyat ér

Fentebb már többször is beszéltünk róla, de érdemes külön kiemelni, hogy a Smart Band 8 okoskarkötő kizárólag a Mi Fitness alkalmazással alkalmazható, ami hihetetlenül jó hátteret biztosít a készülék számára.

Felsorolni is nehéz lenne, hogy milyen sok statisztikát és beállítást alkalmazhatunk a segítségével, amelyek hatással vannak az óra működésére, illetve hatékonyságára.

Legyen szó akár a digitális számlapok letöltéséről és kiválasztásáról, akár az egészségügyi mérésekről vagy az edzésekről, érdemes mindig szétnézni az alkalmazásban, pláne azért, mert rengeteg olyan eszközt tartalmaz, ami ösztönözhet minket az egészségesebb életmódra.

Ilyen például, hogy eredményeinket összevethetjük barátaink teljesítményével, de az óra widgeteit, alkalmazásait és egyéb tulajdonságait szintén a szoftverből kell majd kalibrálnunk. 

Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy ezzel kiegészülve egy olyan átfogó szolgáltatást kapunk a kiváló hardver mellé, ami segít minket a mindennapokban, sőt abban is, hogy elérjük vele célunkat, legyen szó akár fogyásról, akár az állóképességünk növeléséről vagy általánosságban az egészségesebb életmódról.

Minden magyar nyelvű

Végül, de nem utolsó sorban fontos kiemelnünk, hogy az óra és a hozzá kapcsolódó applikáció egyaránt teljes egészében magyar nyelvű, vagyis még nyelvtudás sem szükséges ahhoz, hogy minden beállítást pontosan kezelni tudjunk vele.

Fontos, hogy a mellékelt képeken az órát főként praktikusságból angol nyelvű menüvel fotóztuk, de nem kell aggódni, a Band 8 teljes egészében magyarra állítható.

Akkumulátor és adatátvitel

Az okoskarkötő egy 190 mAh-s akkumulátort kapott, amivel papíron 16 napos üzemidőt garantál a készülék. Ha ennyit a gyakorlatban nem is, 10-12 napot biztosan kihozhatunk belőle átlagos használat mellett.

Különösen terheli az akkumulátort az Always on Display kijelző, valamint az is, ha egész napon át méri a pulzusunkat és az egyéb értékeinket az eszköz. A tesztidőszak során átlagosan 9-10 százalékot merült naponta úgy, hogy az átlagosnál többet használtuk, ezért az imént említett 10-12 napos ciklus biztosan tartható lesz a legtöbb felhasználónál.

Az adatátvitel szempontjából az okoskarkötő érdekes módon csak a Bluetooth 5.1-et támogatja – ezt nem is értjük annak fényében, hogy a Smart Band 7 már 5.2-vel volt szerelve –, hiszen a váltás magával hozott egy kis negatívumot.

Bár a kapcsolat stabil, egyszer sem tapasztaltunk jelentős problémát, azonban az 5.1-es verzió csak a Bluetooth Low Energy technológiát ismeri és használja, holott az újabb változatban már a Low Energy Power Control is megtalálható.

Nyilván ettől függetlenül az üzemidő nagyszerű és telefonunkkal is masszív kapcsolatban marad, de a visszalépés nem igazán érthető.

Ár és elérhetőség

A Xiaomi Smart Band 8 már Magyarországon is rendelhető, azonban nem árt odafigyelni arra, hogy megbízható helyről vásároljuk, hiszen ez a garancia érvényesítése miatt a későbbiekben nagyon fontos lehet.

Az árazás szempontjából tesztünk írásának időpontjában már 20 ezer forint környékén megvásárolható, ami annak fényében, hogy gyakorlatilag okosórás tudás birtokában van, kifejezetten baráti árkategóriának nevezhető.

Összegzés

Mint a fentiekből is kiderült, hiába akartunk kritikusak lenni, nem igazán tudunk belekötni a Xiaomi legújabb aktivitásmérőjébe. A Smart Band 8 elérhető áron kínál meglepően nagy tudást, kellemesebb külső tulajdonságokat, valamint egy olyan szoftveres hátteret, amivel több tekintetben is hasznos társunkká válhat.

Nyilván akadnak apróbb hiányosságai, mint például a termékdizájn jellegéből fakadó kényelmetlenség a túl vékony csuklón, de amit egy okoskarkötőtől elvárhatunk – fontos, hogy nem okosóráról van itt szó –, azt a Smart Band 8 magabiztosan hozza.

Ha egy olcsó és nagy tudású aktivitásmérőt keresünk, jelenleg nehéz ennél jobbat találni ebben az árkategóriában!

Előnyök:

Hátrányok:

Specifikációk