Redmi Watch 3 teszt – a tökéletes egyensúly

Ha olcsón szeretnénk egy nagy tudású okosórát, ami ráadásul még jól is néz ki, a Redmi Watch 3 nem okoz majd csalódást! Tesztünkben igyekszünk minden részletre kitérni.
Megosztás
Megosztás
Redmi Watch 3 teszt

Nehéz helyzetben találja magát, aki manapság jó minőségű, funkciókban gazdag és még a termékdizájn szempontjából is megfelelő okosórát szeretne vásárolni magának, hiszen a nagyobb gyártók egyre magasabbra növelik áraikat.

Ezt az áldatlan állapotot szerette volna ellensúlyozni a Xiaomi a kimagasló ár-érték arányáról ismert Redmi termékcsaládjával, hiszen piacra dobták a Redmi Watch harmadik generációját, ami már 40 ezer forintos árcédulával a miénk lehet.

Hogy mit nyújt ennyi pénzért ez a termék? Hetekig teszteltük a mindennapokban, hogy átfogóan írhassunk róla, a véleményünket pedig már itt az elején sem rejtjük véka alá: bár vannak fájó pontjai, ebben az árkategóriában nehezen találunk ennél jobb okosórát 2023-ban!

Tartalomjegyzék

Külső megjelenés és kijelző

Hangsúlyoznánk még egyszer, hogy a Redmi Watch 3 nem egy aktivitásmérő vagy okoskarkötő, hanem egy vérbeli okosóra a Xiaomi kínálatában, amit már a termékdizájn tekintetében is szeretett volna éreztetni a gyártó.

Olyan termékek jutottak eszünkbe az első kézbevételt követően, mint az Amazfit GTS 3, a Fitbit Versa 2 vagy az Apple Watch SE. A Xiaomi nem találta fel tehát a kereket ezzel a megoldással, ellenben sikerült legalább egy kicsit a saját képükre formálni ezt a mondhatni halhatatlan dizájnt.

Minőségi összhatás, de a készülékház még mindig műanyag

Ránézésre az okosóra nagyon minőségi képet fest. Kellemes a szemnek, letisztult vonalakkal rendelkezik és anyaghasználata is megfelelő. A kijelzőt ízlésesen beleültették a készülékházba, ami egy kicsit becsapósra sikeredett, hiszen ránézésre és érzetre is fémhatást kelt, de valójában ez még mindig csak műanyag.

Redmi Wach 3 dizajn
Redmi Watch 3 külső megjelenés

Ettől még természetesen kellően erős, bár nem vágtuk földhöz és nem ütögettük kalapáccsal, de nagyon masszív érzetet kelt, akárcsak a ház jobb oldalán elhelyezett gomb. Ez a bekapcsolást, a kijelző aktiválását és az alkalmazások kezelését egyaránt megsegíti, ha az érintőképernyő nem lenne elegendő.

A szíj már mágneses, de az összekapcsolás még mindig gyenge

Gyárilag a Xiaomi Redmi Watch 3 egy nagyon tartós, mondhatni elnyűhetetlen szilikon szíjat kapott. Mi a fekete változatot teszteltük, ami nagyon elegáns összhatást adott a terméknek, egyedül a szíj kapcsolását neveznénk még mindig gyengének.

A hagyományos megoldáshoz mérten ugyanis még mindig a kissé gyenge és nem túl biztonságos patentos kialakítást alkalmazták, ami egyáltalán nem tekinthető túlzottan szerencsésnek. Pontosan olyan technikáról van szó, mint amit a korábban tesztelt Xiaomi Smart Band 8-nál láthattunk, azonban ott sem voltunk elragadtatva tőle.

Redmi Watch 3 szíj rögzítés

Bár a gyakorlatban soha nem kapcsolódott ki, de nem vagyunk biztosak abban, hogy néhány hónap használat után nem tágul ki, ami viszont okozhat majd problémákat. A szíj egyébiránt mágneses kapoccsal csatlakozik az óratesthez, ami kellően masszív tartást ad az órának, azonban cseréje közel sem olyan könnyed, mint amilyennek tűnik.

Merthogy ehhez a termékhez is rengeteg csereszíj érhető el, így csak rajtunk múlik majd, hogy milyen kinézetet adunk neki a hétköznapok során.

Könnyű, kompakt és még kényelmes is

A méretezés szempontjából a Redmi Watch 3 mondhatni a nagy átlagot képviseli. Egészen kompakt, elegáns megjelenést kínál a maga 42,5 x 36,6 milliméteres óraházával, ami a szenzorral együtt is alig 9,99 milliméter vastag, vagyis semmit sem akadályoz majd a hétköznapokban.

Redmi Watch 3 csuklón
Könnyű és kényelmes

Kompakt jellegét ráadásul könnyedsége is tovább növeli, hiszen az egész óra nem nyom többet 37 grammnál, ami a szilikon szíj precíz ölelése és stabil tartása miatt olyan hatást kelt, mintha semmi sem lenne a kezünkön. Ráadásul még kényelmes is, hiszen az óratest éppen annyira széles, hogy keskeny kézen se okozzon gondot a viselése.

A vízállósággal sincs gondja

Az óra kapcsán fontos kiemelnünk még, hogy teljes egészében vízálló kialakítást kapott. Az 5ATM értéknek köszönhetően papíron akár 50 méteres mélységig is elmerülhet, a folyékony közeg nem tesz kárt benne.

Nyilvánvalóan ezt nem tudtuk kipróbálni, ellenben fürdés és úszás közben egyaránt magunkon hagytuk a tesztidőszak során, és egyetlen esetben sem volt gond vele.

Redmi Watch 3 vízálloság
Redmi Watch 3 vízálloság

Amiről egyáltalán nem tudunk semmit, hogy a kijelző kapott-e valamiféle védelmet. Gorilla Glass biztosan nincs rajta, és az ujjlenyomatot is eléggé gyűjti, így vélhetően sima edzett üvegről van szó, amire nem árt odafigyelni a hétköznapokban.

Az AMOLED kijelző sokat dob az összképen

Az okosóra egyik előnyös tulajdonsága, hogy kijelzője nem egy olcsó LCD-technológiára épül. Itt bizony AMOLED panel dolgozik, ami ráadásul 1,75 hüvelykes méretével kellemesen tágas ahhoz, hogy az érintőképernyős tulajdonságait is kellő pontossággal élvezhessük.

A 390×450 képpontos felbontásnak köszönhetően meglepően szép képet ad, kellően részletesek az ábrák, nagyon mutatósak a színek, a 600 nites fényerőnek köszönhetően pedig még fényes nappal is nagyon gyönyörű képet ad, sőt mindvégig jól látható marad.

Redmi Watch 3 AMOLED kijelző
390x450 felbontású AMOLED kijelző

Az AMOLED technológia miatt természetesen támogatja az Always-on display módot is, ami nyilván negatív hatást gyakorol az üzemidőre, de amennyiben szeretnénk folyamatosan nyomon követni rajta például az időt, akkor ennek ez lesz az ára.

Az óra egyébiránt nagyon jól reagál a mozdulatokra, elegendő a kezünket felemelni ahhoz, hogy aktiválódjon a kijelző, miközben az érintésérzékenysége is kiváló, gyorsan, könnyedén és ami még ennél is fontosabb: nagyon pontosan reagál az ujjunkra.

Digitális számlapokkal tehetjük még eredetibbé az órát

Már most több mint 200 különféle digitális számlap közül válogathatunk a Redmi Watch 3-hoz annak érdekében, hogy ne csak a szíj tekintetében, hanem ezen a téren is minden nap a hangulatunkhoz vagy az aktuális megjelenésünkhöz igazíthassuk.

Legyen szó klasszikus vagy modern témáról, sportos vagy minimalista megoldásokról, garantáltan mindenki megtalálhatja a számításait, a társalkalmazáson keresztül szabadon válogathatunk a rendelkezésünkre álló megoldások közül.

Hardver és szoftver

Hogy milyen hardver üzemel az okosórában, azt nem kötötte az orrunkra a Xiaomi, az viszont biztos, hogy az előző verzióhoz mérten sokat fejlesztettek rajta. Dolgozzon bármi is a háttérben, mi nem tudtunk megakasztani, kifejezetten dinamikusan és gördülékenyen működött.

Menürendszerét például villámgyorsan kezeli, de akkor sem gondolkodik túl sokat, ha valamelyik egészségügyi szenzorját akarjuk használni, így például a pulzusmérés vagy a sportmódok indítása egyaránt villámgyors volt, egyedül a GPS-nél találkoztunk furcsaságokkal.

Telefonálhatunk róla, sőt még saját GPS is van benne

Hogy mitől olyan figyelemre méltó a Xiaomi Redmi Watch 3? Az elragadó külső és a hamarosan bemutatásra kerülő szoftveres háttér mellett attól mindenképpen, hogy egy vérbeli okosóra, ami önmagában is rengeteg dologra használható.

Találunk például benne saját GPS modult (Beidou, GLONASS, Galileo, QZSS), ami meglepően pontos, így ha telefon nélkül indulnánk útnak, akkor is pontosan tudja követni, hogy merre járunk, tehát semmi sem veszik kárba, főleg úgy, hogy saját gyorsulásmérő, giroszkóp és geomágneses érzékelő egyaránt található benne.

Redmi Watch 3 iránytű

Öröm az ürömben, hogy a GPS sajnos nem túl pontos, még napsütéses időben is produkált érdekes eredményeket, de a jel megtalálása és lezárása is nagyon időigényes, érezhetően itt egy kicsit erősebb technológiát igényelt volna az óra, de azért megijedni nem kell: ettől még élhető marad, csak kicsit több türelmet igényel.

Ami azonban ennél is örömtelibb, hogy az órába saját mikrofon és hangszóró került, így a telefonálás sem jelent gondot. Természetesen eSIM nincs, így ehhez a telefon közelsége kell, de ha a készülék ott van, Bluetooth 5.2 kapcsolaton keresztül az órán át is le tudjuk bonyolítani hívásainkat.

Redmi Wach 3 hívásfogadás
Redmi Watch 3 hívásfogadás

Természetesen kipróbáltuk, meglepően jó tapasztalatokat szereztünk vele. Bár a zajszűrés hiányzik, de egy csendesebb autóban vagy egy zárt térben egészen tiszta és érthető hangot továbbít mindkét fél irányába, sőt a beépített hangszórón akár még zenét is hallgathatunk, ha nagyon szeretnénk.

Bár az NFC kimaradt, így például fizetni nem tudunk majd vele, azonban az intelligens funkciók között ott az Alexa digitális asszisztens, ami óriási segítséget jelenthet a hétköznapokban.

Nagyon egyszerűen irányítható

Leginkább az átgondolt operációs rendszernek köszönhető, hogy a Redmi Watch 3 irányítása nagyon kiegyensúlyozott, mi több egyenesen kellemes lett. A képernyőt felfelé húzva találjuk például az értesítéseket – sajnos emoji-támogatás nincs –, míg lefelé a gyorsindítókat.

Balra és jobbra görgetve az egyes alkalmazások, a widgetek érhetők el, amelyeket természetesen módosíthatjuk, ha valamire nincs szükségünk, de szívesen látnánk mást a listán. Annyira egyszerű, átlátható és lendületes az egész, hogy nincs lényeges különbség az egyébként jóval drágább Apple Watch SE 2-höz mérten, ami elég nagy szó.

Magabiztosan követi életfunkcióinkat

Amiben különösen erősnek nevezhetjük az órát, az leginkább az életfunkciókhoz kapcsolódó mérés. Meglepően gyorsan és pontosan tudja például számolni a pulzusunkat, ami sportoláskor különösen fontos annak érdekében, hogy mindig optimális tartományban dolgozzunk.

Képes mérni a vér oxigénszintjét, ami szintén gyors és bizonyos esetekben hasznos, de kivételesen jól követi az alvást, így elkülöníteni például a mélyalvást, a REM-fázist és az ébrenléti időt, ezáltal hozzájárulni ahhoz, hogy kipihentebbek lehessünk.

Természetesen az óra a pulzusszámból a stressz-szintet is számolja, így időben jelez, ha veszélyes értékhez közelítünk, de az elégetett kalóriákat vagy a megtett lépéseket egyaránt precízen számolja.

Semmivel sem jobb vagy rosszabb a Redmi Watch 3 szenzorja, mint a többi okosórának, még a drágább modellek mellé is bátran oda lehet tenni – más kérdés, hogy pontossága gyakorlatilag ellenőrizhetetlen, mint az összes többi eszköznek.

Óriási segítség az aktív életmódban

Amennyiben szeretünk sportolni vagy aktívan élni, a termék óriási segítségünkre lesz. Gyakorlatilag egy digitális edzőként működik, aki követ minket mindenhová, méri az értékeinket, statisztikákat készít és igény szerint még segítséget is nyújt abban, hogy merre fejlődhetünk tovább.

Nagy segítség, hiszen folyamatosan méri a pulzusunkat, ezáltal segít megmaradni az optimális tartomány

Több mint 120 sportmód található benne, így mindenki megtalálhatja majd a számításait. Még az olyan egésen hétköznapi dolgok sem hiányoznak, mint a túrázás vagy az ugrókötelezés, sőt ha éppen snowboardozáshoz vagy jégkorongozáshoz használnánk, akkor is pontos méréseket végez.

Nagy segítség, hiszen folyamatosan méri a pulzusunkat, ezáltal segít megmaradni az optimális tartományban, de a távolság vagy a sebesség rögzítése mellett akkor is ideális, ha fejlődni akarunk.

Sajnos nem tud magyarul

Amit negatívumként kell viszont kiemelnünk az óra kapcsán, hogy valamilyen okból kifolyólag nem támogatja a magyar nyelvet. Ez különösen azért meglepő, mert sokkal kisebb országok nyelve is megtalálható benne, de a miénk nem.

Szerencsére a társalkalmazásban minden magyarul szól hozzánk, így csak reménykedni tudunk abban, hogy a Xiaomi a jövőben orvosolja majd ezt a kis bakit, hiszen a sokkal olcsóbb és hasonló kezelőfelülettel rendelkező Smart Band 8 esetében például gyárilag benne volt a magyar nyelv.

A társalkalmazás magabiztos hátteret nyújt

Az okosóra kizárólag a Mi Fitness alkalmazással kommunikál, ami egyáltalán nem probléma, hiszen egy nagyon szerethető, jól átlátható és egyben kimagaslóan hasznos applikáció.

Felsorolni sem tudnánk, hogy milyen sok lehetőség vár itt ránk. Már az óra és az okostelefon párosításakor szükségünk lesz rá, utána pedig garantáltan naponta többször is megnyitjuk majd – ha másért nem, akkor a statisztikák miatt

Bár az órán is rengeteg tulajdonságunkat ellenőrizhetjük, így például az elégetett kalóriák számát, a megtett távolságot vagy a lépéseink számát, de a társalkalmazás mindezeket statisztikákba is rendezi, sőt hasznos tanácsokkal szolgál, ha problémát érzékel.

Az app segít abban, hogy testre szabjuk az órát, innen is tudjuk módosítani a widgeteket, az értesítéseket, de például egy túra vagy egy testedzés eredményeit – térképpel kiegészítve – szintén ebben láthatunk majd.

Nem túlzás azt állítani, hogy ez a nagyszerű társalkalmazás – ami még barátainkkal is összeköt minket, ha versenyezni szeretnénk – egy igazi szolgáltatást nyújt az óra mellé, egy kicsit olyan, mint egy digitális személyi edző és életmód tanácsadó egyben.

Ha tehát életmódváltás előtt állunk vagy egészségesebben akarunk élni, a Redmi Watch 3 ezzel a szoftverrel mindent megad hozzá!

Akkumulátor és adatátvitel

Az óra egy 289 mAh-s akkumulátort kapott, ami elég nagy ahhoz, hogy a gyártó által ígért 10-12 napos üzemidőt gördülékenyen biztosítani tudja. Fontos azonban, hogy ezt csak úgy éri el a készülék, ha maximum heti egyszer vagy kétszer alkalmazzuk rövid edzéshez, egyébként csak az értesítéseink ellenőrzésére használjuk.

Amennyiben gyakran bekapcsoljuk a GPS-t, minden nap mérjük a pulzusunkat, telefonálunk vele és még az Always-on display módot is alkalmazzuk, akkor ez a 10-12 nap alaposan mérséklődik majd, de extrém terhelés mellett is könnyedén hozza a 2-3 napot. A többségnek éppen ezért az átlagos üzemidő olyan 6-8 nap körül mozog majd, ami egyáltalán nem rossz!

A készülék egyébiránt Bluetooth 5.2-es verziót használ ahhoz, hogy a telefonunkkal kommunikáljon, ami már tartalmazza a Low Energy Power Control funkciót. Ez sokat segít az üzemidő optimalizálásában, de ami ennél is fontosabb, hogy nagyon masszív és biztonságos kapcsolatot kínál.

Ár és elérhetőség

Egy olyan tulajdonságokkal rendelkező okosóra, mint amit a Xiaomi letett az asztalra a Redmi Watch 3-mal, nagyon sok gyártónál bőven 100 ezer forint feletti árazást kapna. Ennek fényében a 40 ezer forint körüli árcédula mondhatni ajándék ezért a termékért.

Az eszköz már Magyarországon is elérhető, de érdemes olyan boltból megvásárolni, ahonnan nem okoz majd gondot a későbbiekben az esetleges garancia érvényesítése, hiszen a legtöbb okosórához hasonlóan ezt a terméket sem lehet javítani.

Összegzés

Ha kizárólag az ár-érték arányt nézzük, akkor a Redmi Watch 3 igazi bajnoknak nevezhető a saját kategóriájában. Ezért az összegért ugyanis egy olyan elragadó termékdizájnt és olyan kimagasló tudást biztosít a felhasználók számára, ami egyenesen nagyszerűnek nevezhető.

Hiányosságok nyilván vannak, azonban egyetlen olyan óriási negatívumot sem tudnánk megnevezni, amiért bárkit lebeszélnénk erről az óráról, hiszen ezért a pénzért egészen elképesztő, amit a kezünkbe ad a gyártó.

Amennyiben tehát egy megfizethető áron kínált, hatalmas tudású, mindemellett pedig mutatós okosórát keresünk, a Redmi legújabb modellje a legtöbb igényünket magabiztosan kielégíti majd.

Előnyök:

Hátrányok:

Specifikációk