Redmi Note 12 Pro teszt – a középkategória új királya?

Leteszteltük a Xiaomi Redmi Note 12 Pro-t, hogy elmondhassuk nektek: a termékcsalád eddigi legjobb ár-érték arányú telefonját kaptuk, ami valóban érdemes a figyelemre.
Megosztás
Megosztás
Redmi Note 12 Pro teszt

Ember legyen a talpán, aki még képes követni, hogy hány készülék jelent meg eddig a piacon a Redmi Note 12 név alatt. Mi magyarok még a szerencsésebbek közé tartozunk, hiszen „csak” négyféle típusból csemegézhetünk, de a világ más részein ennél jóval magasabb a szórás.

Tartalomjegyzék

A Redmi Note 12 modellekről

A magyar boltok polcain ott van kapásból a Redmi Note 12 két alapváltozata. A Snapdragon 4 Gen 1-re épült kiadásról tudni kell például, hogy bár ár-érték aránya megfelelő, azonban gyengécske hardver jellemzi, a kamerás képességei is kompromisszumosak, mindemellett pedig még nem támogatja az 5G-t.

Részben utóbbi miatt jelent meg néhány hónappal ezelőtt a Redmi Note 12 5G modell, ami már a Snapragon 4 Gen 2 lapkakészletet kapta, azaz 5G-képes mobil lett, a teljesítménye is javult, sőt a kamerarendszert egyaránt újragondolták, így ha le tudunk mondani a 33W-os gyorstöltésről, akkor jó választás lehet.

Redmi Note 12 széria
Redmi Note 12 széria

A Redmi Note 12 Pro+ mutatta meg azonban igazán, hogy milyen nagy különbség van a belépő és a prémium liga között. Ez a készülék Dimensity 1080-as lapkát kapott, 8GB RAM-tól indul, támogatja a 120W-os gyorstöltést és egy kimagasló tudású, 200 megapixeles kamera került bele.

Jól látható tehát, hogy a Xiaomi nem hagyott teret a termékcsaládon belül a középkategóriának, nem volt átmenet a készülékek között. Egészen a közelmúltig, amikor felénk is piacra dobták a Redmi Note 12 Pro modellt, ami túlzás nélkül jelenleg az egyik, ha nem a legjobb választás most a maga kategóriájában. 

Külső megjelenés és kijelző

A külső jegyek tekintetében a Redmi termékcsalád már évekkel ezelőtt levetkőzte azokat a kicsit suta megoldásokat, amelyek sokakat visszatartottak a vásárlástól. A Redmi Note 12 Pro alighanem a paletta legszebb tagja lett, amit nagyon masszív alumínium keret fog közre, a pontos illesztésekkel kiegészülve pedig határozottan minőségi összhatással rendelkezik.

Méretek

Maga a készülék a külső paraméterek tekintetében a mai nagy átlagot képviseli. A 163 x 76 x 8 mm nem nevezhető kompakt méretnek, de manapság ez már egyáltalán nem is jellemző a telefonok többségére. Ami viszont jó hír, hogy a telefon egyáltalán nem nehéz, mindössze 187 grammot nyom, ezáltal egész kényelmes kézben tartani, nem nyomja agyon a kisujjunkat.

Hátlap

A papírforma szerint a hátlap üvegből készült, de inkább műanyag hatással rendelkezik. Ez természetesen nem negatívum, az viszont sokkal inkább, hogy az ujjlenyomatokat nagyon gyűjti, és kicsit csúszós miatta a készülék. Érdemes óvatosan kézbe venni, ha esetleg önmagában használnánk, és nem a hozzá mellékelt szilikon tokkal, amiért ismét jár a vállon veregetés a gyártónak.

Redmi Note 12 Pro hátlap
Redmi Note 12 Pro hátlap

A hátlapból egyébiránt nagyon szolidan emelkedik ki a kamerasziget, ami nem elég, hogy színben a hátsó felülethez illeszkedik, de mindemellett valóban nagyon mutatós, határozottan olyan összhatást kelt, mintha egy prémium modellt vettünk volna a kezünkbe.

Előlap

Szemből a készülék a szokásosan letisztult megoldásokat hozza. A káva kifejezetten szűkös, bár láthattunk már ennél vékonyabbat is, de összességében egyáltalán nem zavaró. Az egységet egyedül a szelfikamera töri meg, amit a manapság divatos módon egy egyszerű kameralyukban rejtettek el a kijelző felső részén.

Gombok

Bár a készülék prémium hatást kelt, azért vannak árulkodó jelek, amelyek hamar elhessegetik ezt a gondolatot. Ilyen például az is, hogy az ujjlenyomat-olvasót nem a kijelző alatt helyezték el, hanem a bekapcsoló gombon, de mivel működése rendkívül gyors és hatékony, ez alapvetően nem egy nagy kompromisszum.

Hangszóró, infraport és 5 mm-es jack aljzat

Az erős alumínium keret baloldala teljesen üres, a bekapcsoló gomb és a hangerőszabályozók pedig a jobb felén kaptak helyet. Míg a felső részen a sztereó hangszóró egyik eleme, az infraport, valamint a 3,5 mm-es jack aljzat helyezkedik el, a SIM-tálcát (ami két nanoSIM és egy microSD fogadására alkalmas) alulra száműzték a töltőcsatlakozóval és a második hangszóróval egyetemben.

SIM-tálca, USB-C port és hangszóró

IP53 védelem

Amit fontos még kiemelni a készülékről, hogy a masszív és egyben látványos küllemet IP68-as szabvánnyal vértezték fel, vagyis víz- és porálló kialakítással büszkélkedhet. Sőt, előbbi esetben 30 percet garantál a gyártó maximum másfél méteres vízben.

Csomagolás

A Redmi termékektől megszokott módon a Note 12 Pro is egy egymásba csúsztatható kartondobozban érkezik meg a vásárlókhoz. Az erős csomagolás a készülék mellett a szokásos használati útmutatót, az ajándék szilikon hátlapot, valamint a töltőfejet és a töltőkábelt rejti, amiket tehát továbbra sem kell külön megvásárolnunk.

Redmi Note 12 Pro gyári tartkozékok
Redmi Note 12 Pro gyári tartkozékok

Kijelző

Hogy több tekintetben is a prémium szinttel kacérkodik a Redmi Note 12 Pro, azt leginkább a kijelzőn vehetjük észre. Ezen a téren ugyanis elragadó tulajdonságok várnak majd ránk! a 6,67 hüvelykes OLED panel ugyanis 1 milliárd szín kezelésére képes, támogatja a Dolby Visiont és a HDR10+ technológiát, ami viszont a legjobb: minden probléma nélkül kezeli a 120Hz-es képfrissítést.

Redmi Note 12 Pro OLED kijelző
Redmi Note 12 Pro OLED kijelző

A panel felbontása 1080×2400 képpontos lett, a magas fényerőnek köszönhetően pedig minden közegben, még napsütésben is kellemesen látható marad. Aki hajlamos összetörni a telefonjait, annak jó hír, hogy a Xiaomi Gorilla Glass 5 védelemmel látta el a kijelzőt, de egy gyári védőfólia is megtalálható lesz rajta.

Hardver és szoftver

Bár reménykedtünk benne, hogy a Xiaomi Redmi Note 12 Pro valamilyen Qualcomm lapkát kaphat majd, azonban a nála kisebb és nagyobb modell között jelenleg nincs megfizethető átmenet a Snapdragon-fronton. Így a megfelelő választás a Mediatek egyik nagyágyúja lett.

A Dimensity 1080 lapkakészlet a gyakorlatban

A Dimensity 1080 egy 6 nanométeres gyártástechnológiával készült chipset, ami nyolcmagos processzorral és Mali-G68-as GPU-val dolgozik. Magabiztosan támogatja az 5G-t, és bár ereje némileg elmarad a hasonló Snapdragonoktól, ellenben legalább nagyon takarékosan bánik az akkumulátorral.

Ezen felül jól teljesít a gyakorlatban! Bár nem kizárt, hogy ez részben a friss szoftvernek volt köszönhető, de hiába terheltük mobiljátékkal vagy összetett feladatokkal, a lapka nem melegedett fel túlságosan, nem akadozott, nem késlekedett, meglepően gyorsan reagált minden kérésünkre.

Tempóját ráadásul eleve 6GB RAM-mal támogatták meg, bár választható belőle nagyobb is, ha szükségesnek érezzük, nálunk azonban ezzel a memóriakészlettel tökéletesen megállta a helyét. Sőt, a 128GB belső tárhely is UFS 2.2-es technológiára épült fel, ami szintén támogatja a gyors munkavégzésben.

Geekbench 6 benchmark tesztek

A Geekbench 6-tal például egy magabiztos középkategóriás eredmény született – annak is inkább a felső részét megcélozva –, hiszen az egymagos teszten a Mediatek lapkája 823 pontot ért el, míg a többmagos eredményei megközelítették a 2300-at.

Csak az összehasonlítás kedvéért a Snapdragon 8 Gen 2-vel szerelt Xiaomi 13 korábban 1712 pontot ért el a Geekbench 6 egymagos tesztjén és 5080 pontot a többmagos megmérettetésen, de amennyiben összevetjük a két készülék árát, rögtön nyilvánvalóvá válik a matek.

Ebből is látható, hogy a Redmi Note 12 Pro-nak nincs mit szégyellnie a nagyobb testvérekhez mérten, bőven hozza a más gyártók jóval drágább. modelljeire jellemző átlagot.

Antutu benchmark tesztek

Természetesen egy Antutu benchmarkot is lefuttattunk az eszközön. Ez 542167 pontot hozott a kezünkben, és ismét megbizonyosodhattunk arról, hogy bár a prémium ligától nyilván messze van – elég csak a Xiaomi 13T Pro esetében mért 1479561 pontra gondolni –, ellenben így is jó eredményeket produkált.

Különösen jól szerepelt a CPU vizsgáztatásakor, de a memória gyorsaságára koncentráló teszten, egyszóval a benchmarkokon nem bukott el, éppen ellenkezőleg, ismét bizonyította rátetmettségét.

Android 12, MIUI 14

Miközben a hardverbe nem igazán tudnánk belekötni, a telefon szoftveres része már okozott némi megdöbbenést, hiszen miközben már itt az Android 14, ezt a telefont gyárilag még a 12-es verzióval szerelték fel. Nyilván ez alapvetően apróság, és később biztosan frissül az újabb változatokra, azonban jó hír, hogy MIUI-ból legalább már a 14-es verziót vehetjük kézbe.

Gyakorlott Xiaomi-felhasználóként elmondhatjuk, hogy mi kedves ismerősként vettük kézbe a kezelőfelületet, ami más rendszerekről érkezőknek még nyilván okozhat fejtörést, de ha már korábban megszoktuk a sajátosságait, akkor alapvetően nem okozhat nekünk nagy meglepetést.

Sőt, a gyárilag telepített alkalmazásokból sincs hiány. Kapunk egy sor játékot – igaz többségét csak demó verzióban –, ott lesz a Facebook, a Tiktok, a Spotify, valamint a Xiaomi saját szolgáltatásai, amelyek között nagyon hasznos dolgokat is találunk. Természetesen nem hiányzik a Google-támogatás sem, egyszóval a bekapcsolás után gyakorlatilag azonnal használatra kész a telefon.

Kamerák és hangszórók

Mint már fentebb is említettük, a Redmi Note 12 Pro leginkább a kamerák tekintetében érzékelteti, hogy az alapmodell és a Pro+ között áll, de aggodalomra semmi ok: teljesítménye így is több tekintetben lenyűgözött minket.

Hátlapi kamerák

Ennek az oka, hogy azt az 50 megapixeles IMX766-os szenzort kapta meg a készülék, ami egyébként a Xiaomi 13 Lite-ban is jó szolgálatot tett. Ezt a gyártó egy 8 megapixeles ultraszéles modullal, valamint egy 2 megapixeles makrókamerával támogatta meg.

Redmi Note 12 Pro hátlapi kamerák
Redmi Note 12 Pro hátlapi kamerák

Mint a legtöbb okostelefonos kameránál, úgy itt is megfelelő fényviszonyok között lehet a legjobb felvételeket készíteni. Különösen a szabad ég alatt elképesztően részletes, nagyon szép színekkel rendelkező, megfelelően részletes képek lőhetők, de rossz fényviszonyok között már érezhető a torzítás, sötétben pedig nagyon környezetfüggő a minőség.

Tapasztalataink alapján azt mondanánk, hogy jó fényviszonyoknál akár professzionális képek is készíthetők vele, meglepően ügyesen szedi össze ilyenkor a fényt, de amint romlanak a látási viszonyok, a képminőség párhuzamosan csökken, így az éjszakai felvételeket már csak maximum közepesnek neveznénk. Természetesen ne feledjük, hogy ár-érték arányban ez még így is elfogadhatónak mondható.

Este készült fotók

Nappal készült fotók

Szelfikamera

A telefon előlapján egy 16 megapixeles szelfikamerát találunk, ami alapvetően jó arra, hogy készítsünk pár portrét a közösségi oldalakra és videóchateljünk gyakorlatilag bárkivel, de a minőséget össze sem lehet vetni a hátlapi rendszer által elért színvonallal.

Még jó fényviszonyok között is láthatók az elmosódások, ami leginkább a fix fókuszos megoldásnak köszönhető. A hétköznapokban megfelel, de csodákat ne várjunk tőle értelemszerűen.

Videós tudás

A videózás tekintetében nagy kár, hogy nem kezeli 60fps módban a 4K-t, csak 30fps-sel tudunk rögzíteni ebben a felbontásban. Full HD-ban ez már nem okoz gondot. A készülék nyilván csak optikai stabilizációt kapott, így ha komolyabb felvételeket akarunk készíteni vele – mert jó fényviszonyok között ez nem okoz neki gondot –, akkor nem árt majd egy gimbal.

Természetesen a szelfikamerával is lehet videót készíteni, és bár itt is elérhető a full HD felbontás 60fps mellett, azonban a minőség össze sem vethető a hátlapi rendszerrel, ami hozzáértő kezekben és optimális környezetben nagyon szép felvételek készítésére alkalmas.

Hangszórók

A Xiaomi Redmi Note 12 Pro a manapság már elvárható sztereó hangszórókkal érkezik, így a készülék felső és alsó részén is találhatunk néhány aprócska nyílást, amelyek meglepően kellemes hangminőséget kínálnak.

A gyakorlatban a gyártó készülékeitől megszokott telt hangzás vár ránk, ami ideális filmezéshez, játékhoz, munkavégzéshez, de visszafogott hangerőn még zenehallgatáshoz is. Nincs dobozhang, nincs torzítás, így ezen a téren sem okoz csalódást a telefon.

Akkumulátor és adatátvitel

A telefon a Xiaomitól jól megszokott 5000 mAh-s Li-Pol akkumulátort kapta, ami a szoftveres optimalizálásnak köszönhetően nagyon jó üzemidőt nyújt a készüléknek. Még intenzív használat mellett is kibírt mellettünk egy napot reggeltől-estig, de visszafogottan nem kizárt, hogy sokaknál ennél jóval több lehet benne.

Várható volt, hogy a gyártó nem hozza el ebbe a kategóriába a 120W-os töltést, így meg kell elégednünk a 67W-tal – vezeték nélküli alternatíva nincs –, de ez nem feltétlenül baj, hiszen a gyakorlatban 15-20 perc alatt képes 50 százalékot pumpálni az akkumulátorba, ami egyáltalán nem rossz.

5G, WiFi 6 és NFC

Az adatátviteli tulajdonságok tekintetében a Note 12 Pro teljes mellszélességgel támogatja az 5G-kapcsolatot, és míg a WiFi-ből a hatodik generációig merészkedik el, a Bluetooth technológiából az 5.2-es típus dolgozik benne.

Természetesen nem hiányzik az eszközből az NFC, sőt mi több, a Xiaomi telefonjaira jellemző infra sem, amivel nem kell többé aggódnunk, ha elveszett a TV távirányítója. A rend kedvéért fontos kiemelni, hogy a helymeghatározásért GPS, GLONASS, BDS, GALILEO és QZSS felel, tehát ezen a téren kimagasló pontosság jellemzi.

Ár és elérhetőség

Leginkább a garancia és a szervizháttér miatt nagyon lényeges, hogy a Xiaomi Redmi Note 12 Pro-t mindig olyan helyről vásároljuk meg, ahol biztosított a megfelelő ügyintézés egy esetleges probléma esetén.

A készülék Magyarországon már 90 ezer forinttól megvásárolható, de általánosságban inkább 100-130 ezer forintos medián figyelhető meg a boltok kínálatában.

Összegzés

Mindent összevetve a Xiaomi Redmi Note 12 Pro jelenleg az egyik legjobb vételnek tekinthető abban az esetben, ha 130 ezer forint alatt szeretnénk egy átlagosnál jobb tudással rendelkező, az 5G-t is magabiztosan támogató okostelefont vásárolni magunknak.

Ebből a szempontból nincsenek óriási hibái a készüléknek, ár-érték arányban nézve olyan elhanyagolható kompromisszumokat követel tőlünk, amit ezzel a háttérrel biztosan mindenki hajlamos lenyelni. 

Különösen annak fényében, hogy más gyártóknál gyakran innen indul a belépő szint, miközben ez a készülék 130 ezer forint alatt több prémium tulajdonságot is képes felvonultatni.

Előnyök:

Hátrányok:

Specifikációk