Búcsúzik a MIUI-tól a Xiaomi, érkezik a HyperOS helyette

A Xiaomi által gyártott okostelefonok egyik sajátossága volt hosszú évek óta a MIUI rendszer. Ez az Android alapokra építkező kezelőfelület ugyanis rendkívül stabil, jól kezelhető és átlátható is volt egyben, azonban a gyártó úgy határozott: szoftveresen új utakra lép.
Megosztás
Megosztás
Xiaomi HyperOS

Még a vállalat is történelmi pillanatnak nevezte a lépést, hiszen semmilyen jel sem utalt arra, hogy a Xiaomi ilyen lépést tervez, azonban aggodalomra semmi ok, lévén máris itt az utód, ami a HyperOS névre hallgat, és a jelek szerint minden eddiginél több lehetőséget ad majd a vásárlók kezébe.

A Xiaomi 14-gyel debütál a HyperOS

A történet érdekessége ráadásul, hogy mindez nem a távoli jövő, még 2024-ig sem kell várnunk ahhoz, hogy megismerhessük az új rendszert, hiszen a Xiaomi már az idén érkező 14. generációs okostelefonjaival szeretné bemutatni a piacon a HyperOS-t.

Amint azt Lei Jun, a Xiaomi alapítója és vezérigazgatója a közösségi médiában elmondta, az új rendszer bejelentése történelmi pillanatot jelent a számukra, hiszen több éven át dolgoztak azon, hogy lecserélhessék a MIUI rendszert és legalább részlegesen megszakíthassák az Android-függőségüket.

Xiaomi 14 HyperOS

A HyperOS rendszer már teljesen használatra kész, és nem is kell sokáig várni a rajongóknak arra, hogy megismerhessék, lévén a gyártó a Xiaomi 14 termékcsaláddal hozza be a piacra a kérdéses szisztémát, ami vélhetően rengeteg változást eredményez majd.

Ezzel ugyanis módosul a Xiaomi okostelefonok teljes arculata, amihez alighanem újabb célkitűzések és egyebek is társulnak majd a gyártó részéről, hiszen kétség sem férhet hozzá, hogy egy példa nélküli eseménynek leszünk most szemtanúi.

Miért vált a Xiaomi?

Mint közismert, a MIUI már több mint egy évtizede elválaszthatatlan társa a Xiaomi okostelefonjainak. Előbb létezett, minthogy a gyártó hardverekkel foglalkozott volna, sőt ez indította el a vállalatot a telefongyártás felé vezető rögös úton.

Az egész rendszer alapját egy erősen módosított Android adta, ami éveken át működőképes volt, ezért adja magát a kérdés: vajon miért döntött úgy a Xiaomi, hogy most eldobja ezt az egészet?

Alighanem a nagyobb függetlenség elérése miatt, valamint azért, mert szeretnék megakadályozni azt, ami néhány évvel ezelőtt a Huawei háza táján történt, hiszen a HyperOS-t senki se veheti el tőlük, senki se tilthatja meg nekik a használatát, az teljes egészében a saját gyermekük.

Olyannyira, hogy bár a Google-támogatás biztosan nem marad ki belőle, ellenben az alapokat itt az Android helyett a szintén saját fejlesztésű Vela rendszer adja, amit úgy készítettek elő a Xiaominál, hogy eszközök tízmillárdjain teljesítsen szolgálatot.

Az első képek alapján rögtön ismerős lesz a HyperOS

Noha a HyperOS-t állítólag az alapoktól alkották újra a készítők, azonban az első napvilágot látott képek alapján nagyon sok átfedés lesz a MIUI-val, így sokan talán észre sem veszik majd a különbséget.

Kínában ugyanis már javában tesztelik a Xiaomi saját fejlesztésű rendszerét, a képek alapján pedig akár egy következő MIUI felület is lehetne, de ennél azért sokkal többről van szó, sőt lényegesen több beállítási lehetőség vár ránk minden tekintetben.

HyperOS felület

A képek alapján például teljes egészében megújul a vezérlőközpont, a zárolt képernyő testreszabási lehetőségei, de a naptár és az időjárás applikáció egyaránt megmutatja magát, amelyek átláthatóbb és kellemesebb összhatást keltenek, mint a MIUI, azonban drasztikus változásról nem beszélhetünk.

A HyperOS kapcsán jelenleg nagyon sok a kérdés és a homályos folt, de miután a gyártó azt ígérte, hogy a Xiaomi 14-et már ez a rendszer hajtja meg, ezért néhány napon belül minden lényeges információt megkaphatunk róla, hiszen a gyártó tervei szerint október 27-én számíthatunk a kérdéses okostelefon bemutatójára.